Hajdúnánás Műfüves Nonprofit Kft. - www.hajdunanaskse.hu

Hajdúnánási férfi
kéziladba utánpótlás

(Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.)

Híreink

Junior csapatunk felkészülése

Az előző cikkeink során már említettük, hogy a változás az NBI/B-s keleti csoportba tartozó junior csapatunkat sem kerülte el. A csapat felkészüléséről Labancz Mihály a fiatal kézilabdások edzője számol be.

Labancz Mihály: A junior csapat 2013. 07. 29-én kezdte a felkészülést. Egy hétig Hajdúnánás-Tedejre jártunk. Itt főként erőnléti gyakorlatokat végeztünk (futás, szökdelések, konditerem). Az ebéd után hazajöttünk és csapat jó része még az esti felnőtt edzésen is részt vett. A második héttől a sportcsarnokban, délelőttönként voltak a foglalkozások. Itt már sokkal többször előkerült a labda. A korosztály sajátossága miatt (többen munkát vállaltak a nyáron) hiányos volt a létszám. Ezért inkább a páros és a hármas kapcsolatok kerültek előtérbe. A hét végén Balmazújváros ellen játszottunk felkészülési mérkőzést. Egy góllal kaptunk ki. Tipikus első mérkőzés volt. Jó megoldások mellett sok hiba jellemezte a játékunkat. Ennek ellenére a meccs elérte a célját, ugyanis megszakította a monoton edzéseket.

Az utána következő hetet végig dolgoztuk, majd pénteken Tiszavasvári ellen mérkőztünk. Az első félidő mintha a balmazújvárosi meccs folytatása lett volna. A második félidőben viszont már sokkal összeszedettebben játszottunk. A hosszú hétvégi ünnep miatt csak kétszer tudtunk edzeni azon a héten. Az 5. hét munkáját zavarta a csarnokban történő hálócsere, ami miatt csak a félpályát használhattuk.

A legközebbi edzőmérkőzést 2013.08.31-én játsszuk Tiszavasváriban 14.00 órakor.

Vissza...

 

Partnereink

Jomashop.hu

 

Hajdúnánás Város Önkormányzata

 

 

Hajdúnánási Helyi Televízió

 

SER GROUP Mélyépítő Kft.

 

 

BOCZ-N Kft.

 

MaxPower  elektronikai szaküzlet

 

 

Uniholz Kft.

 

 

Nyak-Ép Kft.



Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.

  • 4080 Hajdúnánás, Ady Endre krt.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email:

Hajdúnánás Kézilabda Sport Egyesület

  • 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 25.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email: tuzoltosag@nanaskabel.hu