Hajdúnánás Műfüves Nonprofit Kft. - www.hajdunanaskse.hu

Hajdúnánási férfi
kéziladba utánpótlás

(Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.)

Híreink

Győzelem a rangadón

Az NBI/B keleti csoportjában megrendezett férfi kézilabda mérkőzésen, a hajdúnánásiak a jelenleg sereghajtó Hajdúböszörményi TE csapatához látogattak. A mérkőzés igen nagy téttel bírt, hiszen mindkét csapatnak szükséges volt a 2 pont megszerzése a későbbi bentmaradás érdekében.

A találkozóra igen sok hajdúnánási szurkoló kísérte el csapatunkat, ez úton is szeretnénk megköszönni nekik a szurkolást, a buzdítást szükség volt rá. A találkozó az első néhány percében látható volt, hogy nem lesz egy gólgazdag mérkőzés, hiszen mindkét csapat idegesen kezdett és pontatlanok voltak a befejezések. Az első félidőben hol a vendéglátók, hol a nánási csapat vette át a vezetést. 1-2 gólnál nagyobb különbség sosem alakult ki. A hazaiak támadójátéka igen statikus volt, nem tudtak meglepetésszerű támadásokat folytatni. A nánásiak játéka kezdett összeállni, azonban valami minden esetben megtörte a lendületet. Egyrészt nem várt sérülések (Csonka Péter és Nigrinyi Tibor bokája sérült meg), másrészt bírói ítéletek is hátráltatták a vendégek játékát. A nánásiak 1 gólos előnnyel térhettel pihenőre. A második félidőre a hazaiak támadójátéka még inkább megfeneklett és a Debreczeni-Csonka páros sorra akadályozta meg az átlövéseket. Több olyan támadása is volt a böszörményieknek amikor kb. 2 percig támadhattak, de ereménytelenül. A mérkőzés során többször kerültünk emberhatrányba, melynek köszönhetően a vendéglátóknak folyamatosan sikerült felzárkózniuk, kiegyenlíteniük. A kapuban kezdetben remeklő Felföldi Róbert a II. félidőre elfáradt és a helyére beálló Egri Gyula remek teljesítményének köszönhetően sikerült ismét a nánásiaknak magukhoz ragadni a vezetést. A mérkőzés végjátékába 2-3 gólos előnnyel érkeztek a vendégek, de még semmi nem dőlt el. A böszörményi kapuban remeklő Mándi Norbert életben tartotta a hazai reményeket. A folyamatosan emberhátrányban játszó vendégeken a mérkőzés végére kezdtek előjönni a fáradtság jelei. Azonban a hazaiak nem tudták feltörni a vendégek hatos-falát. A mérkőzés végére a vendégeknek sikerült megőrízniük az előnyüket, és 25-22-es igen fontos győzelmet arattak.

 

Vissza...

 

Partnereink

Jomashop.hu

 

Hajdúnánás Város Önkormányzata

 

 

Hajdúnánási Helyi Televízió

 

SER GROUP Mélyépítő Kft.

 

 

BOCZ-N Kft.

 

MaxPower  elektronikai szaküzlet

 

 

Uniholz Kft.

 

 

Nyak-Ép Kft.



Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.

  • 4080 Hajdúnánás, Ady Endre krt.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email:

Hajdúnánás Kézilabda Sport Egyesület

  • 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 25.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email: tuzoltosag@nanaskabel.hu