Hajdúnánás Műfüves Nonprofit Kft. - www.hajdunanaskse.hu

Hajdúnánási férfi
kéziladba utánpótlás

(Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.)

Híreink

Mizsei vereségek

Csapataink sajnos nem tudták átemelni a Balassagyarmati KC elleni formát, így nem sikerült az NBI/B keleti csoportjában játszó hajdúnánási csapatnak növelnie a pontjaik számát.

Sajnos felnőtt és junior csapatunkat is betegségek gyengítették a hét folyamán, ami kihatott az edzésekre is. Bíztunk abban, hogy talán a mérkőzésre felépülnek a hiányzók, de sajnos nem így történt. A bajnokság szempontjából sorsdöntő mérkőzésen sem a junior csapatunk, sem a felnőtt csapatunk nem tudta azt a formát nyújtani amit az előző fordulóban megmutatott.

Mivel a NánásTV munkatársai nem tudták felvenni a mérkőzést, így a lajosmizsei klub által leírtakból meríthetünk. A mizsei csapat weboldalán a következő olvasható:

"Egy igazi rangadó volt látható szombat este, ahol a két rivális csapat közül a vendégek kezdtek jobban (1-3). Ezután a mieink produkáltak egy nagyszerű etapot (13-5), ami biztos előny hozott a szünetre.

A második játékrészt megint a vendégek kezdték jobban, de a csapatunk agresszív védekezése ellen ritkán találták az ellenszert.

Az utolsó negyedórában már jól tartottuk az előny, időnként látványos gólokkal.

Teljesen megérdemelten nyertünk és tartottuk itthon a két pontot, egy látványos és közönség szórakoztató mérkőzésen.

Junior csapatunk is nagy fölénnyel győzött, gratulálunk nekik is!"

(forrás: www.mizsekc.hu)

Jövő héten csapataink a fővárosi FTC-Bástyamillenium vendégeként lépnek pályára. Akik, az előző fordulóban a Ballasagyarmat otthonából hozták el a 2 pontot. Reménykedjünk benne, hogy felépülnek a sérült, beteg játékosaink és az FTC otthonából sikerül pontot, pontokat szerezni!

Vissza...

 

Partnereink

Jomashop.hu

 

Hajdúnánás Város Önkormányzata

 

 

Hajdúnánási Helyi Televízió

 

SER GROUP Mélyépítő Kft.

 

 

BOCZ-N Kft.

 

MaxPower  elektronikai szaküzlet

 

 

Uniholz Kft.

 

 

Nyak-Ép Kft.



Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.

  • 4080 Hajdúnánás, Ady Endre krt.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email:

Hajdúnánás Kézilabda Sport Egyesület

  • 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 25.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email: tuzoltosag@nanaskabel.hu