Hajdúnánás Műfüves Nonprofit Kft. - www.hajdunanaskse.hu

Hajdúnánási férfi
kéziladba utánpótlás

(Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.)

Híreink

Beharangozó - Balassagyarmati Kábel SE

A hétvégi mérkőzés ismét vasárnapra került át, az előzetes szombati játéknap helyett, az NBI/B Keleti csoportjának 4. fordulójában. A Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE a Balassagyarmati Kábel SE csapatait látja vendégül.

Felnőtt csapatunk jól kezdte a bajnokságot egy értékes idegenbeli, kecskeméti győzelemmel. Azonban a következő mérkőzéseken nem termett babér Hadas Sándor tanítványainak. Junior csapatunk, sajnos csak 1 pontot szerzett az idei fordulókon. Most azt a Balassagyarmatot látja vendégül a hajdúnánási alakulat, akik mind felnőtt, mind junior szinten 2 helyezéssel előzik meg a "fiainkat".
A sorsolás szeszélyeinek köszönhetően az eddigi ellenfeleink szinte azonosak voltak, így az elért helyezések, megszerzett pontok adnak némi támpontot arra vonatkozóan, hogy hova is lehet elhelyezni a vendég egyesület csapatait. A felnőtt mezőnyben jelenleg 8. helyet elfoglaló Balassagyarmat, eddig még nyeretlen, de két olyan értékes döntetlent értek el, ami a későbbi végelszámolásnál jól jöhet. Legutóbb idegenben hoztak el pontot a Lajozsmizse otthonából, de a Pick Szeged II csapata ellen is sikerült otthon tartaniuk az 1 pontot. Mindkét mérkőzés pikantériája, hogy a mérkőzéseken a Balassagyarmati csapat a lefújást követően, időntúli 7 méterest hibázott. Azaz, ha szerencsésen alakulnak a mérkőzések végjátékai, akkor nem 2, hanem 4 ponttal állna a vendég csapat a tabellán. De mint tudjuk, a sportban nincs ha. De ezek az eredménye önmagukért beszélnek, hiszen az köztudott, hogy a Lajosmizse otthonában igen nehéz pontot szerezni, illetve a Szeged csapatát már mi is ismerjük közelebbről is. Hadas Sándornak nem lesz egyszerű dolga a hétvégi mérkőzésen, mivel a tavalyi bajnoksághoz képest megerősödött a balassagyarmati csapat. A 2011/2012-es szezonban már a vendégek játékosa volt Savon Jose, aki most ismét a vendég alakulathoz igazolt. Első mérkőzésén be is mutatkozott, a PLER II csapatának hálóját 15 góllal terhelte meg. Így valószínű, hogy az ő játékának kikapcsolása kulcsfontosságú lesz a mérkőzés kimenetelét illetően.
Junior csapatunk egy átalakuláson megy keresztül. Fontos, hogy az újonnan felkerült játékosok, hogyan is tudnak bekerülni a junior légkörbe, mennyire tudnak a csapat hasznára válni. A szezon nem kezdődött jól, hiszen fiataljaink igen nagy "zakóba" szaladtak bele Kecskeméten, de ez a vereség "benne volt a pakliban", mivel egy volt NBI-es csapat utánpótlásával találták szembe magukat Labancz Mihály tanítványai. Majd ezt követte a PLER II csapata elleni hazai mérkőzés, ahol egy igen kiélezett csatában, sikerült itthon tartani legalább az egyik pontot. Ebből a mérkőzésből lehetett volna erőt meríteni a soron következő szegedi találkozóra, de sajnos ez a vendégszereplés sem hozott pontokat. Ha csak az elmúlt találkozókat nézzük, akkor nem lehet megmondani, hogy melyik csapat a mérkőzés esélyese, hiszen a balassagyarmati fiatalok is képesek meglepő eredményt elérni (Szeged elleni hazai győzelem, sima vereség a PLER II otthonában).
Várunk minden hazai szurkolót a mérkőzésekre, melyek az alábbi időpontban kezdődnek:

2013. október 6.

Junior mérkőzés
    15:00     Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE - Balassagyarmati Kábel SE

Felnőtt mérkőzés
    17:00     Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE - Balassagyarmati Kábel SE

Hajrá Nánás!

Vissza...

 

Partnereink

Jomashop.hu

 

Hajdúnánás Város Önkormányzata

 

 

Hajdúnánási Helyi Televízió

 

SER GROUP Mélyépítő Kft.

 

 

BOCZ-N Kft.

 

MaxPower  elektronikai szaküzlet

 

 

Uniholz Kft.

 

 

Nyak-Ép Kft.



Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.

  • 4080 Hajdúnánás, Ady Endre krt.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email:

Hajdúnánás Kézilabda Sport Egyesület

  • 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 25.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email: tuzoltosag@nanaskabel.hu