Hajdúnánás Műfüves Nonprofit Kft. - www.hajdunanaskse.hu

Hajdúnánási férfi
kéziladba utánpótlás

(Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.)

Híreink

Serdülő mérkőzés

Fiataljaink múlt hét pénteken léptek pályára, ahol is a Mezőkövesd volt az ellenfél. Az eddigi 100% hazai csapat, szerette volna megőrízni ezt a teljesítményt.

Madai Tamás, a férfi kézilabda utánpótlás serdülő csapatának edzője értékelte az összecsapást.

Madai Tamás: A serdülőbajnokság 3. fordulójában a nagyon jó erőkből álló Mezőkövesdieket fogadtuk. Nagyon nehéz meccsre számítottunk. Az is lett belőle. Egy végig küzdelmes, kiélezett mérkőzést láthatott a szép számú közönség.
A csapatok végig fej – fej mellett haladtak. Hol az egyik, hol a másik csapat lépett meg 2-3 góllal.
A második félidő utolsó perce rendkívül izgalmasra sikerült. 1 perccel a vége előtt még 28-28 volt az eredmény. Gólt lőttünk, majd egy jó védekezéssel labdához jutottunk. A vége előtt 25 másodperccel időt kértünk. Megbeszéltük, hogy megtartjuk a labdát és csak a végén lövünk. Ehhez képest ez alatt a 25 mp alatt mi is és az ellenfél is eladta a labdát. De aztán a legvégén ismét hozzánk került a labda és bebiztosítottuk a győzelmet.

Hajdúnánás – Mezőkövesdi KC    30-28  (15-15)

Hajdúnánás: Reszegi Zsolt, Nyeste Richárd (kapusok), Bata Tibor 13, Ötvös Tamás, Fórizs Roland, Harsányi Dávid, Nagy László 3, Bodogán Péter, Körtvélyesi Zsolt 1, Németh Kristóf 3, Daróczi Balázs 4, Szabó Tibor 6, Topa Martin

Vissza...

 

Partnereink

Jomashop.hu

 

Hajdúnánás Város Önkormányzata

 

 

Hajdúnánási Helyi Televízió

 

SER GROUP Mélyépítő Kft.

 

 

BOCZ-N Kft.

 

MaxPower  elektronikai szaküzlet

 

 

Uniholz Kft.

 

 

Nyak-Ép Kft.



Kispályás Műfüves Nonprofit Kft.

  • 4080 Hajdúnánás, Ady Endre krt.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email:

Hajdúnánás Kézilabda Sport Egyesület

  • 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 25.
  • Telefon: (52) 570 - 583
  • Fax: (52) 570 - 583
  • Email: tuzoltosag@nanaskabel.hu